Kolbászos lencseleves

A kolbászos lencseleves az egyszerű zöldséges lencseleves felturbózása, mely kiegészülhet akár főtt, füstölt csülökkel is. A lencselevesek – melyek főleg az újévi időszakban kerülnek az asztalokra – számos módon fűszerezhetők és gazdagíthatók. Érdemes ettől függetlenül egész évben készíteni, mert nagyon egyszerűen, gyorsan elkészül – ha számolunk a lencse áztatásával – és egész évben szezonalitástól függetlenül hozzájuthatunk, ehhez a nem is drága konyhai alapanyaghoz. Mely ráadásul a hüvelyesek közül a legtöbb fehérjét tartalmazza. Egyébként is nagyon egészséges érdemes a mindennapi étkezéseink közé felvenni és rendszeresen fogyasztani. Ugyanis igazán jótékonyan hat a szervezetünkre, de e hatása elsősorban rendszeres fogyasztás mellett érvényesül.

Kolbászos lencseleves recept

Hozzávalók:

  • 30 dkg lencse  
  • 1 fej vöröshagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 2 db sárgarépa
  • 1 db fehérrépa
  • 1 szál házi kolbász
  • 4-5 dkg szalonna
  • 2 dl tejföl
  • 1 kiskanál dijoni mustár
  • 1 evőkanál liszt
  • 2 babérlevél
  • 1-1,5 l húsleves vagy füstölt hús alaplé (esetleg 1 húsleves kocka)
  • 1 evőkanál zsír
  • frissen facsart citrom leve – ízlés szerint
  • 1 teáskanál fűszerpaprika
  • őrölt bors – ízlés szerint
  • só – ízlés szerint

Előkészületek: A lencsét előző este be kell áztatni.

Hagyományos kolbászos lencseleves elkészítési lépései:

  1. A beáztatott lencsét le kell öblíteni.
  2. A vöröshagymát meg kell pucolni, apró kockákra kell vágni, a fokhagymát megpucolni, összezúzni.
  3. A zöldségeket meg kell pucolni, megmosni és kockákra vágni.
  4. A szalonnát össze kell kockázni, a kolbászt felkarikázni.
  5. A zsírt hevítsük fel, adjuk hozzá a kockára vágott szalonnát, majd, ha már üveges, akkor adjuk hozzá és pároljuk benne üvegesre a vöröshagymát, majd az összezúzott fokhagymát azzal is pirítsuk egy keveset.
  6. Adjuk hozzá a felkockázott zöldségeket és keverjük el.
  7. Húzzuk le a tűzről és keverjük el benne az őrölt pirospaprikát.
  8. Majd adjuk hozzá a leöblített, leszűrt lencsét és a babérlevéllel együtt annyi zöldséglében vagy vízben, ami éppen ellepi tegyük fel főni.
  9. Takaréklángon főzzük puhára (nagyjából 35-40 perc).
  10. Közben a tejfölt keverjük ki a kanálnyi liszttel és adjunk hozzá keveset a forró levesből.
  11. Keverjük csomómentesre és folyamatos keverés mellett adjuk hozzá a leveshez.
  12. Ezután a felkarikázott kolbászt is tegyük bele és sózzuk, borsozzuk ízlés szerint.
  13. Keverjük bele a mustárt és ízlés szerinti citromlevet is (ez utóbbi el is hagyható).
  14. Forraljuk össze még néhány percig és még melegen tálaljuk.

Számos módon variálható, gazdagítható, fűszerezhető. Akár tésztát is főzhetünk bele, de adhatunk hozzá felkockázott főtt füstölt csülköt is. Egyszerűen önmagában vagy frissen sült kenyérrel tálaljuk. Érdemes kipróbálni!  Jó étvágyat hozzá!

Lencseleves kolbásszal és zellerrel:

https://hu.wikipedia.org/wiki/Lencse_(n%C3%B6v%C3%A9nynemzets%C3%A9g)

Vissza a kategória cikkeihez

error: Védett tartalom